...

Oh, God.
Miért érzem úgy, hogy semmi értelme nincs semminek?
Azt hiszem, a második bejegyzésemben írtam, hogy elég gyorsan váltogatom, hogy mikor milyen kedvem van. Egyszer nagyon jó, egyszer meg szar.
Hát most elérkezett, amit nem akartam. Olyan semmilyennek érzem az életem. Üres.

*LONELINESS*

Pedig úgy vártam, hogy elkezdődjön a suli. Persze, nem a tanulás miatt, menjen a francba. -.- De a barátaim, meg minden. Annyira vártam!! Most viszont visítani tudnék. A suli sem tud felvidítani. Hihetetlen.
Nem kéne olyan könyveket olvasnom és olyan filmeket néznem, amikben irigylésre méltó életű emberek élnek. Vagyis persze, a könyvekben-filmekben vannak konfliktusok, de olyan kiszámítható (főleg némelyeknél), hogy mi fog történni. Olyan nyilvánvaló, hogy minden jó lesz. És amíg olvasom, olyan jó... Csak abbahagyni rossz. Nagyon, leírhatatlanul........... Visszasüppedek az eseménytelenségbe, mert úgy is tudom, hogy velem soha nem fog semmi ilyen megtörténni.
Mert sosem leszek olyan, aki mindenkit, vagy legalábbis sok embert. Nem leszek az, aki felszabadult, és könnyen barátkozik. Nem leszek jó fej, menő társasági ember. Megmaradok a háttérben, mert olyannak is kell lennie valakinek. És hiába mondom magamnak, hogy vannak barátaim, akik szeretnek, én... Nem tudom többet akarok. És nem lennék ember, ha nem akarnék többet.
De akkor is.
Ja, és írtam legutóbb, hogy bárcsak tudnék írni olyan könyvet (legalább). Ez még csak nem is olyan jó, mint egyesek. De erről majd máskor, ha nem leszek ilyen... semmilyen kedvemben. Ez a jó szó; nem vagyok szomorú, csak semmilyen. Ha a tükröbe nézek, akkor is ezt látom. Ez van.

Bocsi a depis bejegyzésért... Azért nem leszek öngyilkos.
Ja, és bár nem vagyok fan, azért értékelem a jó zenét. :) Szerintem ez is az: Rock Me :) <3 Ezt hallgattam végig amíg írtam...

~ Csillu