2013. január 8., kedd

Wishes for a better life :)

Itt vagyok egy kicsit jobb kedvű bejegyzéssel... Most már csak a mérhetetlen fáradtság van hatással a hangulatomra, és sajnos fogalmam sincs, hogy mikor fogom kipihenni magam normálisan... Talán a nyári szünetben elég idő lesz rá.... :) Bárcsak nyári szünet lenne!
Bár... nem is várom annyira a nyári szünetet. Több oka is van: az első, hogy sokkal jobban szeretem a telet, mint a nyarat... Vagyis eddig ez így volt... Csak eddig nem volt tizenöt fok a suliban és/vagy január elején olyan idő, mintha legalábbis március közepe lenne. De mindegy.
A második ok, amiért nem várom annyira a nyarat, az a suli. Mármint álmaim netovábbja az, hogy három hónapon ne kelljen tanulni, de azt hiszem, hogy akkor most leszögezem, hogy nekem a suli nem egyenlő a tanulással. Hanem a barátaimmal akarok lenni, amennyit csak lehet. Ez egyébként kicsit fura, mert tavaly el sem tudtam képzelni, hogy máshol - gimnáziumban! - is jól tudom magam érezni, mert az általánost imádtam. De most... Azt nem tudnám elképzelni (na jó, nagyon néha igen), hogy máshova járjak, más emberekkel egy osztályba. Nem jobb, nem rosszabb, hanem más. És, igen. Szerintem legalább ugyanolyan jó. *I love my school*
Na jó, kifejtettem, hogy miért nem bírom a nyári szünetet (ami persze, mint mondtam, nem igaz, mert nagyon bírom)... De mi van a mosttal?
Úgy értem, nem szeretem, amikor olyan helyzetben vagyok, hogy valami másra kell vágynom. (Ez így hülyén hangzik - inkább: másra vágyom, mint ami van, és nem élek a jelenben. Mert végülis nem kell másra vágynom...)
És akkor máris megváltoztatnám a kívánságomat:
Ne nyári szünet legyen, hanem olyan legyen most az életem, hogy ne kelljen nyári szünetet kívánnom!
Hát, jó. Talán beteljesül. Ja, a kívánságokról: szerintem hülyeség kívánni (ettől függetlenül mondjuk mindig mindenfélét kívánok, de ez mindegy), mert úgysem fog magától beteljesülni. Szóval inkább tenni kéne érte. Hát akkor...
Azt kívánom, hogy tudjak tenni azért, hogy ne kelljen az kívánnom, hogy legyen most olyan az életem, hogy ne kelljen nyári szünetet kívánnom!
Na.
És utolsó utáni kívánság... I wish... Oké, tudom, tudom... 1D... De annyira illik most a helyzetemre. Oké, nagyjából. Meg persze én lány vagyok, ezt meg fiúk szemszögéből írták. De akkor is..

2013. január 5., szombat

...

Oh, God.
Miért érzem úgy, hogy semmi értelme nincs semminek?
Azt hiszem, a második bejegyzésemben írtam, hogy elég gyorsan váltogatom, hogy mikor milyen kedvem van. Egyszer nagyon jó, egyszer meg szar.
Hát most elérkezett, amit nem akartam. Olyan semmilyennek érzem az életem. Üres.

*LONELINESS*

Pedig úgy vártam, hogy elkezdődjön a suli. Persze, nem a tanulás miatt, menjen a francba. -.- De a barátaim, meg minden. Annyira vártam!! Most viszont visítani tudnék. A suli sem tud felvidítani. Hihetetlen.
Nem kéne olyan könyveket olvasnom és olyan filmeket néznem, amikben irigylésre méltó életű emberek élnek. Vagyis persze, a könyvekben-filmekben vannak konfliktusok, de olyan kiszámítható (főleg némelyeknél), hogy mi fog történni. Olyan nyilvánvaló, hogy minden jó lesz. És amíg olvasom, olyan jó... Csak abbahagyni rossz. Nagyon, leírhatatlanul........... Visszasüppedek az eseménytelenségbe, mert úgy is tudom, hogy velem soha nem fog semmi ilyen megtörténni.
Mert sosem leszek olyan, aki mindenkit, vagy legalábbis sok embert. Nem leszek az, aki felszabadult, és könnyen barátkozik. Nem leszek jó fej, menő társasági ember. Megmaradok a háttérben, mert olyannak is kell lennie valakinek. És hiába mondom magamnak, hogy vannak barátaim, akik szeretnek, én... Nem tudom többet akarok. És nem lennék ember, ha nem akarnék többet.
De akkor is.
Ja, és írtam legutóbb, hogy bárcsak tudnék írni olyan könyvet (legalább). Ez még csak nem is olyan jó, mint egyesek. De erről majd máskor, ha nem leszek ilyen... semmilyen kedvemben. Ez a jó szó; nem vagyok szomorú, csak semmilyen. Ha a tükröbe nézek, akkor is ezt látom. Ez van.

Bocsi a depis bejegyzésért... Azért nem leszek öngyilkos.
Ja, és bár nem vagyok fan, azért értékelem a jó zenét. :) Szerintem ez is az: Rock Me :) <3 Ezt hallgattam végig amíg írtam...

~ Csillu

2013. január 2., szerda

Könyv -- Anna és a francia csók (spoilert tartalmaz -- természetesen)

Ez a könyv egyike a háromnak, amit a névnapomra kaptam. :) És az egyetlen, amit eddig elolvastam.
És... Totál beleszerelmesedtem. De tényleg. Ez. A. Könyv. Egyszerűen. Tökéletes. (ezt a fajta "kiemelési módszert" is onnan loptam, ugyanis az írónő mindig ezt csinálja -- mármint hogy a mondatot annyi másik mondatra bontja, amennyi szó van benne) Abszolút. Utálom, hogyha egy író kitalál egy sztorit, elkezdi megírni, de túl nagy falatnak bizonyul számára, és az egész egy összecsapott, elrontott könyv lesz, pedig az alapja fantasztikus lenne. Lenne. Na, mindegy. Csak azt akartam leszögezni, hogy ez a könyv nem olyan.
Aki ezek alapján kedvet kapott az elolvasásához, ajánlom, hogy ne olvassa tovább a bejegyzésemet, hacsak nem szereti előre lelövetni a poént... (Az ő helyében most nem tenném, mert ezt a könyvet egyedül kell felfedezni, abban a minőségben, amit az író nyújt, nem pedig abban, amit én. Ugyanis bármennyit áradozhatok róla, meggyőződésem, hogy soha nem lehet visszaadni egy könyv gazdagságát, akármennyire is próbáljuk.)
Szóval. Adva van egy csaj, aki bármennyire is rossznak érzi az életét, bárki a helyében lenne, ugyanis Párizsba kell költöznie. (Már a gondolat is irigylésre méltó, nem? Párizs. Ú. *-*) Ott rögtön kedves emberek fogadják, és bár egyáltalán nem tud franicául, hamar beilleszkedik, mert. Ott van Étienne St. Clair, aki a tökéletes pasi. És történetesen folyamatosan Annával lóg. Persze van barátnője, Annának pedig egy Toph nevű munkatársa (moziban dolgozott, egyébként gimnazista), akit Atlantában hagyott, és folyamatosan csak rá gondol... De. Ettől függetlenül Anna és St. Clair folyton együtt vannak.
És hát... Összebarátkoznak. Anna segít St. Clairnek, amikor a srác megtudja, hogy az anyja rákos, és élőhalott lesz belőle, a karácsonyi szünetet (amikor is Anna hazamegy, és kiderül számára, hogy a legjobb barátnője összejött az otthoni szerelmével...) is végig e-mailezik/telefonozzák.
Mikor Anna visszamegy Párizsba, rájön, hogy totál belezúgott Étienne-be. ;)
Csakhogy a srác nem szakít a barátnőjével. Ebből lesznek konfliktusok még közöttük... De végig tudtam (persze, hogy tudtam, Párizsban játszódik a sztori, nem lehet nem jó a vége!!! :P), hogy összejönnek. És végül is így is történik. Egy átlagos történet, egy csaj, egy srác, ennyi.
De a körítés, ahogy közben felfedezik Párizst, megismerik egymást, átsegítik a másikat a bajain, egymás legjobb barátai lesznek... Hihetetlenül zseniális. Tökéletes. (Akárcsak Étienne St. Clair... <3)
Nem lett túl nagy falat neki a könyv (mármint az írónak), nem hagyta nyitva a végét, ami a sorozatírók idegesítő szokása, hanem egyszerűen és nagyszerűen lezárta. Fantasztikus, de tényleg. Nem elcsépelt, nem nyálas, hanem valódi. Mármint persze nem úgy valódi, mert mindenki tudja, hogy nem sok esély van rá, hogy ez megtörténjen velünk, de ettől függetlenül azonosulni tudtam vele, és nekem ez jelenti a valódiságot.
Ha elmehetnék a Zero Pointra, ahol annyit kívántak ketten, azt kívánnám, bárcsak egyszer én is tudnék egy olyan könyvet írni, ami ennyire jó. :)